Alámerülés
Autumn Nostalgie
Romok között tévelyegtek
Áldozatot kívántok tőlem
A végtelent megszüntetnétek
A napfényt az éjben megkeresnétek
Elvesztek a rengetegben
Önmagatok rejtekében
A lovaglást tanuljátok
De a tigrist hozzá nem találjátok
A homályban elmerülnétek
Felfedeznétek mit szemetek nem észlel
De már belétek látott, megbabonázott
A mélység örök sötétsége
Már nem enged el
Már nem ereszt el
A mélység képe belétek égett
Örökre egyedül a vak sötétben
Nincs már senki, ki kivinne innen
Ki a bánatodra felfigyelne
Magad akartad a fátylat levenni
Az alatta rejlőt megismerni
Az alatta rejlőt megtanulni
Magadat elveszíteni
Önmagadat megismerni
Önmagadban megmaradni
Elértem hát, ahol nincs más út
Magam maradtam a mélységen túl
Árnyékok közt bojongok
Fénylő, parázsló hamvakon
Néha fellobban az örök tűz
Ami lángokba borítja a sötét űrt
De nem látom a fényességet
Nem találom a menedéket